Mitől különleges Ruzsa?

Ruzsai színes

Ha Ruzsáról beszélünk sokszor említést teszünk közösségünk dinamikus fejlődéséről, sőt valószínűleg már Ön is, kedves olvasónk többször találkozott ezzel az állításunkkal a honlapunkon barangolva.

Engedje meg, hogy bebizonyítsuk, nem túloztunk. Győződjön meg állításunk helyességéről és ismerje meg közösségünk 70 éves történtét.

70 év kevésnek tűnik, akár mondhatnánk azt is, hogy gyermekcipőben járunk. Viszont van ennek a helyzetnek egy másik oldala: kevesebb, mint egy emberöltő alatt virágzó közösséget hoztunk létre, önerőből, az itt élők közös akaratából és munkájából.

Hogyan?

Elmeséljük!

Minden a vonattal kezdődött. Ilyen szempontból kicsit hasonlítunk az amerikai nagyvárosokra, hiszen sok esetben az ő történetük is a vasúthálózat kiépítésével kezdődött. Nálunk 1927-ben jött létre a kisvasút hálózat állomása, mely köré az 1940-es évek végétől egy közösség kezdett szerveződni. Ekkor még Ruzsajárás néven volt ismert településünk, mostani nevét és önálló községi mivoltát 1957-től nyerte el Ruzsa.

Közben persze folyamatosan építkeztünk. 1950-re már saját orvosi rendelőnk, gyógyszertárunk, önkéntes tűzoltóságunk, könyvtárunk és erdei iskolánk volt. A ’60-as években 7 iskolánk működött, ebből hat külterületen, egy pedig belterületen. Szintén ekkoriban jött létre sportkörünk, művelődés házunk és óvodánk. Széles körű infrastruktúra alakult ki a faluban, a földutakat felváltotta a szilárd burkolat, a kutakat pedig a vízhálózat. Saját postánk lett, vendéglőnk, presszónk és önkiszolgáló kisboltunk. Egyszóval megvolt mindenünk, amire egy kis közösségnek szüksége lehetett.

Aztán 1975-ben megszűnt a kisvasút. Szerencsére ezen a ponton nem mutattunk hasonlóságot a korábban említett amerikai városokhoz, hiszen a tengerentúlon elég gyakori jelenség volt, hogy a vonat megszűnésével a korábban virágzó települések szellemvárossá váltak. Ruzsa viszont túlélte ezt a nagy változást és ezután kezdett el igazán fejlődni.

A következő évtizedekben az infrastruktúra, az orvosi ellátás, a gyermekeknek nyújtott oktatási szolgáltatások színvonala, az idősek ellátása, a sport és kulturális élet egyre fejlettebbé, színesebbé vált Ruzsán. Saját bölcsődénk lett, fiatal tehetségeink művészeti oktatásban vehettek részt, menőállomást építettünk, létrehoztuk tanyagondnoki szolgáltunkat, országos ellátó körű idősek otthonát alakítottunk ki, templomot építettünk, gyermekorvosi rendelést indítottunk, új szakorvosi rendeléseket hoztunk Ruzsára és gyakorlatilag mindent megtettünk, hogy a vidéki lét nyugalmát ötvözzük a városi élet kényelmével.

Úgy gondoljuk, hogy sikerrel jártunk! Ezért lehet ma Ruzsa egy szerethető, élhető, boldog és békés kis közösség!

Történelemkedvelők figyelem!
Ha ez a rövid leírás nem lett volna elég kíváncsiságuk kielégítésére, akkor Ruzsa történetének részletes áttekintését ITT érthetik el.